Digitáltechnika Kft. Weboldala VAKOK ÉS GYENGÉNLÁTÓK SZÁMÁRA

Főoldal


A CeBIT-en jártunk...
2009.03.30.

és sok magyar újdonsággal találkoztunk. A Brother a szakmai közönségnek állított ki 2009-ben. A gazdasági válság ellenére 69 ország 4300 vállalata mutatkozott be az idei CeBIT 2009 kiállításon.

Valamennyi cég jó alkalomnak tartotta a kiállítást arra, hogy megmutassa: a válság közepette is létezik és fejleszt, és ott van továbbra is az élvonalban. Bár egyesek vészharangot kongatnak a kiállítók csökkenő száma miatt, a kiállítás nívóját jelzi, hogy azt személyesen Angela Merkel német kancellár nyitotta meg, és Kalifornia állam kormányzója, Arnold Schwarzenegger is megjelent a CeBIT-en. A kiállításról Kaproncai Tamás, a Digitáltechnika Kft. kereskedelmi vezetője számolt be.

- Először 1996-ban voltam a CEBIT-en, azóta majd minden évben meglátogattam a kiállítást, melyen idén a zöld informatikai távközlési megoldások, az energiatakarékosság, a távoktatás, a telemedicina és az internet fejlődése kapott nagyobb jelentőséget - mondta el Kaproncai Tamás.

Térhatás segédeszközök nélkül

- A CeBIT idén talán picit kisebb volt, mint korábban, de mérete így is hatalmas, egy magyarországi informatikai kiállításnak legalább húszszorosa. Ha már a magyar vonatkozásnál tartunk: a vásár érdekessége volt számomra, hogy bármerre jártunk, a standokon előbb-utóbb mindig megszólalt valaki magyarul. De ennél azért érdekesebbek voltak a technikai különlegességek, a legújabb fejlesztések. A Leonar3Do standján például térlátású szemüvegben az egér helyett „madárral" próbáltuk ki, hogy hogyan lehet „gyurmázni", hogyan is dolgozik egy tervező, illetve térbeli modellező a mai modern eszközökkel. ( www.3dforall.hu ) Megcsodáltuk a Holografika Kft. standján az egyedülálló, hatalmas Holovizio kijelzőket, amelyeknek köszönhetően mindenféle segédeszköz (szemüveg) nélkül lehetett részünk tökéletes térbeli élményben. ( www.holografika.com ).

Nem hagyhattam ki az autós megoldásokat, ezért megnéztük az autos wifit a Dension standján, ahol már meg sem lepődtünk azon, hogy azt is magyar cég mutatja be, hogyan lehet internetezni egyszerűen gépjárműveinkben. ( www.dension.com ) Jártunk a NavNGo standján is, akik már új névvel szerepeltek a kiállításon. Jót beszélgettünk az új fejlesztésekről a magyar és a nemzetközi piacról, arról, hogy mely márkákkal és cégekkel érdemes együtt dolgozni, kik tűnnek el egy év alatt a navigációs porondról, és természetesen arról is, hogy milyen GPS-t vegyünk, ha a térképeinket gyakran akarjuk frissíteni. ( www.i-go.com )

Brother újdonságok, új irányok

Kedvencünk, a Brother megjelenése idén teljesen rendhagyó volt. Míg korábban mindig egy hatalmas standdal, a nagyközönségnek tartott bemutatót a jó nevű Japán cég, rengeteg szép, de valljuk be, kissé felületes áruismerettel rendelkező hosztesszel, addig idén csak egy picike stand szólt a látogatók nagy többségének, amelyen alig 4-5 új, de már kapható gépet állítottak ki. Cserébe viszont volt egy nagy standja a Brothernek a Resseler Planet nevű zárt részen, ahová kimondottan csak a forgalmazókat várták. Itt sok olyan gépet is felvonultattak, amelynek a piacra kerülése még várat magára, ezért számunkra az idei kiállítás szakmailag sokkal értékesebb volt, mint bármely korábbi.

Brother MFC-5890CNA kiállított termékeken nagyon érezhető volt, az a rendkívüli fejlesztői munka, ami a japán Brothert mindig is jellemezte. A trendek egyértelműek voltak. Az új 30 lap/perc sebességű lézernyomtató családnak már a legkisebb tagja is képes automatikusan két oldalra nyomtatni. Minden új hálózatos nyomtató alkalmas a vezeték nélküli kommunikációra is, a faxokon pedig a kézi beszélők már drótnélküliek. Ahogy láthattuk, a tintás nyomtatócsaládban hamarosan az A3-as méret lesz az etalon, és tetten érhettük az egységárcsökkentésre irányuló fejlesztéseket is. Olyan új többfunkciós modelleket is láthattunk, ahol egy-egy funkciót a kedvezőbb ár érdekében „lebutítottak". Például megjelent egy olyan gép, ami nyomtatni A3-as méretben, másolni azonban csak A4-es méretben képes, vagy olyan, amely kétoldalasan nyomtat, de a szkennere nem duplex, vagyis ha 2 oldalas dokumentumot 2 oldalasra szeretnénk fénymásolni, akkor a másolandót bizony nekünk kell kézzel megfordítanunk. Nekem két üzenet jött le: A3-as méretet mindenkinek, a lehető legolcsóbban; és legalább nyomtatni tudjon mindenki a lap mindkét oldalára, vagyis takarékoskodjunk a papírral!

Ezzel függ össze, hogy a „Kék Angyal" minősítésre, amit a nyomtatóiért kapott meg a közelmúltban, most jogosan nagyon büszke a Brother, és nagyon hangsúlyozta is ezt a stand designjában. Fontos még, hogy a Brother a központi nyomtatót favorizáló konkurensekkel szemben a személyi nyomtatók használatának rugalmasságát emelte ki. Mivel így mindenki a szükségleteinek megfelelő nyomtatót kaphat, időt és pénzt takaríthatnak meg a felhasználó cégek.

P-Touch - az RFiD nyomtatók még mindig nem kaphatók nálunk

P-touch fronton idén viszonylag kevesebb újdonsággal rukkolt ki a Brother. A trend szerint a jövőben minden gép már a „saját agyában" tartalmazni fogja a meghajtó programját és a szerkesztő szoftvert is. Az egyszerűsített szerkesztő szoftver után a professzionális szerkesztő szoftver fordítása is elkészült a nemzeti nyelvekre, így a magyar nyelvre is. Megcsodálhattuk a kiállításon a hazánkba egyelőre még be nem vezetett RFID nyomtatókat is és természetesen rengeteg új géptípussal ismerkedhettünk meg.


Főoldal