Digitáltechnika Kft. Weboldala VAKOK ÉS GYENGÉNLÁTÓK SZÁMÁRA

Főoldal


GPS a győri mentőknek
2006.10.09.

A Digitáltechnika Kft. az elsők között csatlakozott ahhoz a jótékony akcióhoz, amelynek keretében GPS navigációs készüléket ajándékoztak a győri mentőknek és tűzoltóknak. A szakmai koordinálást vállalva összefogásra kérte fel a megye cégeit.

„Műhold helyett a segélykérő navigál” címmel a mentők és a tűzoltók nehéz helyzetéről írt a Kisalföld napilap, és az első GPS navigációs készülék megvásárlásával egy időben összefogásra kérte fel a megye cégeit. A Digitáltechnika Kft. az elsők között csatlakozott a jótékony akcióhoz, magára vállalva a szakmai koordinálást is. A részletekről Kaproncai Tamást a cégcsoport kereskedelmi vezetőjét kérdeztük.

- A kiadó informatikai vezetőjétől szereztem tudomást az akcióról. Mivel a műholdas navigációs készülékek forgalmazása a szakterületünkhöz tartozik, természetesen azonnal igent mondtunk és a támogatáson felül a szakértelműnket és kapcsolatrendszerünket is felajánlottuk a készülékek beszerzésének összefogására. Még aznap megkerestem a magyar piac fontosabb szereplőit, a Garmin márkájú GPS-ek forgalmazóját, az i-Go térképszoftver fejlesztőit és az általam favorizált PDA gyártó importőrét, és speciális ajánlatot kértem tőlük – mondta el Kaproncai Tamás a DIT a cégcsoport kereskedelmi vezetője.

 

- Miért támogatták a kezdeményezést?

- Cégünk 1999 óta foglalkozik GPS alapú műholdas navigációs rendszerek terjesztésével, népszerűsítésével, idén pedig egy nagyszabású projektbe is kezdtünk, ami egy GPS alapú intelligens gépjárműkövető rendszer fejlesztéséről szól. Úgy éreztük, ha a szakma és a technika ilyen direkt módon szolgálhatja a közjót, akkor a támogatók között a helyünk.

- Milyen GPS készüléket érdemes az autókba választani?

- Olyan megoldást javasoltunk, ami célkészülék, azaz minden egyéb funkciótól mentes – ezért navigációra könnyedén használható és a legfrissebb magyar térképadatbázist tartalmazza, amit gyakran frissítenek. A legkorszerűbb 3. generációs GPS vevővel legyen szerelve, hogy a bekapcsolást követően azonnal lássa a műholdakat és a magas házak között, vagy fák alatt is jó legyen a vétel. Fontos még, hogy a magyar nyelven hangosan navigáljon és a megfelelő méretű érintőképernyővel rendelkezzen – csak így lehet igazán biztonságosan használni egy ilyen eszközt vezetés közben.

- Hányan csatlakoztak az akcióhoz, jutott minden vonuló autóba készülék?

- 14 felajánlásról tudok a megyei cégek és magánszemélyek részéről, összesen 37 készüléket sikerült átadni. Az általam megkeresett beszállító cégek nagyon pozitívan álltak a kérdéshez, egyrészt a Magyarország térképet és a szoftvert erre a célra ingyen felajánlották, a „vasat” pedig az árrésükről lemondva beszerzés közeli áron adták tovább. Így majd minden megyei felajánló pénzén szinte két készüléket tudtunk venni. A beszállítók a legjobb kondíciókon túlmenően, az akció lebonyolítását egyeztető budapesti kerekasztal beszélgetésen azt is felajánlották, hogy a hiányzó készüléketeket az akció sikerének érdekében ők maguk összeadják.

- Lesz-e folytatása az akciónak?

- Minden bizonnyal. Ezt a megyei akciót a beszállító cégek szeretnék a többi megyére is kiterjeszteni „Navigáció a gyors segítségért” címen. Ennek részleteiről a navigacio.info.hu oldalon lehet bővebben olvasni. Mi az országos akcióba már kevésbé tudunk belefolyni, de nekünk is számos tervünk van. Jelenleg a mentőknél és tűzoltóknál tartok oktatást az átadott készülékekről, hamarosan pedig nyílt napokat szervezünk a lakosságnak és minden érdeklődőknek, ahol egy-egy készülékkel még próbaútra is el lehet majd menni, a gyakorlatban is kipróbálva a rendszer hatékonyságát. Én magam hiszem és látom is, hogy ahogyan Pesten szinte lassan már minden taxiban található ilyen GPS készülék, úgy hamarosan a magánhasználatú gépkocsikban is egyre több szélvédőre felkerül ez az ügyes útitárs, és ha az árszint még egy picit csökken, akkor ez ugyanolyan divatos és hasznos elektronikus árucikk és ajándéktárgy lesz, mint 4 éve a mobiltelefon, vagy 2 éve a digitális fényképezőgép. 

Mit érdemes tudni a mentőket, tűzoltókat segítő Mio C310 PNA készülékről?

A karitatív akció keretében a megyei mentőkbe és több tűzoltó autóba is Mio C310 PNA navigációs készülék került i-Go szoftverrel és Magyarország térképpel. Ezt az összeállítást már jó pár próbaút során volt szerencsénk alaposan tesztelni.

 

A tapasztalataink csak jók: a készülék a térképrajzolásban és az útvonaltervezésben egyaránt nagyon gyors: ha valaki letér az útról, egy pillanat alatt kitalálja az új útvonalat. Beállíthatjuk, hogy síkban vagy térben, és milyen szögből szeretnénk látni a térképet. Nagyon jól időzítve és érthetően jönnek a hangutasítások, egy-egy kereszteződés előtt 800, 300 és 100 méterrel, valamint a kereszteződésben is figyelmeztet a hang, jelezve azt is, hogy a kereszteződés után milyen további manőver vár a sofőrre. Az alapbeállítás férfi hang, de ízlésünk szerint választhatunk férfi vagy női hang között. 

 

Két hasznos, de már haladó funkció: a mentőknek hasznos, hogy be lehet állítani a gépjármű típusát és amennyiben éppen vészvillogóval száguldanak, akkor érdemes ezt „sürgősségi” autóra átkapcsolni, mert úgy a készülék a korlátozó táblákat nem veszi figyelembe és ennek megfelelően navigál. Célszerű a tűzoltó autókat alapesetben is „teherautó” típusra átállítani. A másik finomhangolási lehetőség az „úton tart” kikapcsolása. Erre akkor lehet szükség, ha a cél olyan területen van, vagy mi magunk vagyunk olyan területen, ahol nincs semmilyen, legalábbis a beépített térkép által ismert út.

 

Feleségem, aki már több GPS készülékkel találkozott, szintén kiváló véleménnyel volt a Mio C310 PNA készülékről: ez az új GPS nagyon jó! Ez kedves, és beszél hozzám… mondja, melyik sávban menjek… és ha elvétem az úttat, akkor is csak annyit mond: „újratervezés”.

A készüléket én is szívesen ajánlom bárkinek, és természetesen szívesen szolgálok további információkkal.

Kaproncai Tamás

Digitáltechnika Informatikai Szaküzlet

Győr, Nagy Imre u. 35. Tel.:517-500

Email: gyor@dit.hu

 

 

 

 

Forrás: Kisalföldi Gazdaság


Főoldal